Egyelőre csak online, de őszintén hiszem, hogy idővel a lábakkal is. 🙂

Majdnem 2 hónap telt el, mióta megkaptuk a diagnózist.

Nem titok, közel sem állíthatom, hogy az első hetekben a jelenlegi realista optimista hozzáállás jeles képviselői közé tartoztam volna.
Mindenkinek a saját tragédiája a legnagyobb, de azzal szembesülni, hogy a gyermeked nem egészséges, bizton állíthatom, hogy az egyik legnagyobb fájdalom, amit el lehet képzelni.

Természetesen nem fogadtam meg a tanácsot: „ne kutass a neten!”.

De hát mégis ki bírja ki?

Összeomlottam. Nagyjából két hétbe telt, mire elkezdtem kilábalni belőle. A férjem sokkal erősebb volt, sokat köszönhetek neki.

Végül azt hiszem, ez a fájdalom hajtott előre. Megállás nélkül kutattam, kerestem a lehetőségeket, hasonló sorsú családok tapasztalataiból próbáltam felmérni milyen opciók vannak/ lesznek itthon és külföldön.

Hamar kiderült, hogy az esélyeink exponenciálisan nőnek a pénztárcánk vastagságával. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy ha mindent is kipróbál idővel Molli, akkor biztosan járni fog, de ha esélye sincs megpróbálni olyan modern és hatásosnak bizonyuló terápiákat, mint például egy robotterápia, akkor sosem derül ki, hogy működik-e nála.

Molli jelenleg látás-, és mozgásfejlesztésre, dévény terápiára és úszásra jár.

Emellett természetesen itthonra is vannak feladatok, valamint részt vesz a családja kedvenc zene-, és pusziterápiáján. 🙂

Az Alapítványt azért hozzuk létre, hogy Mollinak a lehető legtöbb esélye legyen.

Köszönjük, ha tudsz segíteni!